Szemenyei János honlapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Művészek...
 
Egyéb...
 
Ami a Cikkekből kimaradt
Ami a Cikkekből kimaradt : Egy blogbejegyzés

Egy blogbejegyzés

  2007.11.27. 23:40

a Legénytollról

Nem találok szavakat, olyan nagyon erősen szeretném dicsérni a Spinoza-ház péntek esti előadásának minden íróját, szerkesztőjét és főként szereplőit! A Legénytoll című, ifjú jelesek irodalmi kabaréjaként aposztrofált darab szerkesztője a Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba páros, akik a szintén nagyon élvezetes és mindenkinek ajánlható Hacsak és Sejó című kabarét is jegyzik (ott íróként és színészként is). Az ő írásaikon kívül a Legénytoll további szerzői is megérdemlik a felsorolást: Cserna-Szabó András, Havasi Attila, Keresztesi József, Kiss Ottó, Tasnádi István és Varró Dániel, azaz kortárs írók, költők. Már a szerzők névsora alapján is jónak ígérkezett az este, főként Keresztesi Józsi és Varró Dani (ő majd még megér nálam egy bejegyzést) a nagy favoritjaim; Dani limerikjeit én is mormoltam magamban a színészekkel, illetve egy másik versénél lelkesen vágtam rá Szemenyei Jani gyerekszínházakat idéző versszakvégi kérdésére ("Na kiiii?"), hogy "Szösz néne!" A szövegek vegyesen voltak nagyon, közepesen vagy kevésbé viccesek önmagukban, azonban a frissen diplomázott színészek játéka, éneklése, zenélése (apropó, a zenét is Szemenyei János és Zöld Csaba komponálták hozzá, és maguk is játszották zongorán, illetve gitáron) rengeteget tett hozzá mindegyikhez, így szinte végigvisongtam a teljes másfél órát, bár néha már csak vinnyogtam, mert lélegzethez alig jutottam a kíntól, amihez néha egyetlen arckifejezés is elég volt (ebben élen járt Szőcs Artur és Zöld Csaba).

A Legénytoll szereplőgárdája (b-j): Szőcs Artur, Peller Anna, Szemenyei János, Tompos Kátya, Zöld Csaba

A jutalomjátékot nekem mindenképpen Keresztesi Józsi megzenésített, vagyis áthangszerelt versei jelentették. A "Derik és Hari barátok" című opust ismertem már a Szőranya előadásában, de most egy teljesen új zenei elgondolásban hallgathattam, no és persze már az első szavaknál izgatottan lökdöstem a mellettem ülő páromat, hogy "Keresztesi, Keresztesiiiii!" (csakúgy mint korábban: "ez Varródani, hallod?!") És ez még mindig nem a csúcs volt! Alig akartam elhinni, de életemben először meghallgathattam dalként előadva is az "integess nekem"-et, na ekkor voltam teljesen kész, az egekbe szálltam a gyönyörűségtől. Nyilván ez senki másnak nem okozott ekkora örömet, de nálunk, mint korábban már írtam róla, szállóige és minimum heti gyakorisággal spontán megemlékezünk róla.

A színészek, a színészek pedig... keresni fogom a darabokat, amikben szerepelnek, az tuti. Megpróbálom majd megszerezni az előadás szövegeit is a hideg téli estékre, no meg hátha valaki hasonlóképp szereti az ilyen betegesen vicces dolgokat. Októberben is lesz előadásuk, jegyet érdemes előre rendelni, mert ahogy írni szokták, a Spinozában a nézőtér zsebkendőnyi, a színpad pedig körömnyi.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Óra
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2004-12-29
 
Hír/körlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!