Szemenyei János honlapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Művészek...
 
Egyéb...
 
Ami a Cikkekből kimaradt
Ami a Cikkekből kimaradt : Színpadon a Sose halunk meg

Színpadon a Sose halunk meg

  2007.11.18. 01:28

Színházi produkció készül a Sose halunk meg című filmből; az ősbemutatót jövő szombaton Szolnokon tartják, de tavasszal Budapesten is láthatja a közönség az előadást – mondta a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója hétfőn a fővárosban.

Ezúttal is Koltai Róbert kelti életre Gyuszi bácsi figuráját (jobbra)
A 90-es évek egyik legsikeresebb magyar filmjének színpadi változata koprodukcióban készül a budapesti József Attila Színházzal - tette hozzá a sajtótájékoztatón Szikora János.

Kiemelte: az együttműködéssel, amely példamutató lehet a szakmában, a költségek megfelezhetők, és a produkciót sokkal többen láthatják.

A főszerepet a színházi változatban is Koltai Róbert játssza, és az alkotógárda tagjai is ugyanazok.

Szikora János hangsúlyozta: azért választotta a Sose halunk meg című filmet, mert olyan mély, emberi humorral, életismerettel, életbölcsességgel, némi keserű iróniával fűszerezett történetről van szó, amely médiumtól függetlenül megállja a helyét.

Léner Péter, a József Attila színház igazgatója kiemelte, hogy minél mozgékonyabbá válik egy társulat az elkövetkező időben, annál nagyobb esélye van az életben maradásra.

Hozzátette: a vidéki és a budapesti színházak kapcsolata, a mobilitás, az érdeklődés, amely az elmúlt évtizedekben jellemző volt, az utóbbi időszakban megszűnt.

"Jó lenne, ha a jövőben visszatérne az az alaphelyzet, amely szerint Budapest színházi éléskamrája a vidéki színházkultúra" - fogalmazott.

Szabó Máté, az előadás rendezője elmondta: a filmet, amely egy road-movie, úgy emelték át a színpadra, hogy nem a szereplők vándorolnak helyszínről helyszínre, hanem a világot alakították köréjük, a helyszínek érkeznek meg hozzájuk, hogy a játék hátterei legyenek.

A film legismertebb betétdalához, a Nagy utazáshoz további dalokat írt Dés László zeneszerző. Az előadásban hallható 17 zeneszám a produkció időtartamának felét teszi ki, átalakította és meghatározza a darab szerkezetét.

Bodor Johanna, az előadás koreográfusa arról beszélt, hogy a próbákra rövid idő, öt hét állt rendelkezésükre. A színpadon minden számnál más stílus jelenik meg a koreográfiában.

Ari-Nagy Barbara dramaturg elmondta: Koltai Róbert mellett a film másik főszereplője, Szabados Mihály is jelen van egy karakterszerepben az előadásban. Ez azért is fontos, mert megidézi a filmet és az eltelt időt, valamint idézőjelbe teszi jelenlétével a történetet - tette hozzá.

Koltai Róbert úgy fogalmazott: "a titkokat együtt próbáljuk megfejteni, mert én érthető okokból egy picivel többet tudok a darabról, de azért ez egy új műfaj, valójában egy musical".

Dés-Nemes-Koltai-Nógrádi: Sose halunk meg című darabjában Imi szerepét kettős szereposztásban Szemenyei János és Szabó Tamás alakítja, a női főszereplő Schramek Andrea. A díszletet Antal Csaba, a jelmezt Kovács Yvette Alida tervezte.

A sajtótájékoztatón Koltai Róbert és az előadás három főszereplője két dalt bemutatott a produkcióból.
Forrás: MTI
forrás

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Óra
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2004-12-29
 
Hír/körlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!