„Fájdalmak, sebek, csapások nélkül nekem nem megy ez a pálya” (fotó: MH) – Gyuszi bácsit, a Sose halunk meg főhősét, akit most színpadon is eljátszik, nagyformátumú embernek ábrázolta, miközben soha nem csinált semmi igazán fontosat. Nem élhetett a lehetőségeivel. Ez Kelet-Európában igen sokakra jellemző. – Más az, amikor egy kisgyerek lát óriásnak egy nagybácsit, és azt tapasztalja, hogy sokan rajonganak érte. De azért, ha jobban megkaparjuk, akkor Gyuszi bácsi az a fajta kisember volt, aki katasztrófát jelentett a családjának, hiszen mindent elsöpörő szenvedély dúlt benne. Én kisgyerekként viszont fölnéztem rá, imponált a nagy handabandája. Amikor már felnőttem, tudtam, hogy egy kicsit üres ember volt, a nagyhangú dumája mögött nem volt szinte semmi sem. De korábban elvarázsolt még az is, hogy mindenki folyamatosan bántotta, szidta. – A játékszenvedély nyilván valami helyett van, valamit pótol… – Biztosan, de Gyuszi bácsi éppen ettől volt az, aki. Bárhol megjelent, mindenütt szórta a poénokat, röhögés volt a környezetében. – Önnek, mint fiatal srácnak és aztán mint színésznek is, aranybánya lehet a lóverseny, ahol hihetetlen figurák fordulnak meg. – Nekem nem ez volt az aranybánya, hanem az, hogy én is megmerítkeztem a szörnyűségben. Soha nem abból építkeztem, hogy megfigyeltem figurákat, és bizonyos tulajdonságaikat reprodukáltam a színpadon. Ez nekem nem megy. Nekem szinte mindenbe, egy próbába, egy szerepbe bele kell kicsit halnom. Nemcsak a játékszenvedélyről van szó, hanem általában szenvedélyesen élek. Fájdalmak, sebek, csapások nélkül nekem nem megy a pálya. Van, akinek megy. – A játékszenvedélyhez hozzátartoznak a végletek. A hihetetlen izgalom, a felfokozott adrenalinszint és a nagy bukták lehetősége… – És az igen ritka sikerek. Ezeknek az ötvözete alkotja a játékszenvedélyt. De sem a film, sem a nyomában most elkészült musical nem lett volna jó, ha csak a játékszenvedélyről szól. Általában a szenvedélyről, az életről szól. Gyuszi bácsi ugyanolyan szenvedéllyel nevelte a maga módján az unokaöccsét, mint ahogy lóversenyre járt. Persze a musicalben a Nógrádi Gáborral írt történetünket Dés László fantasztikus zenéje és Nemes István hasonlóan remek, költői dalszövege, jócskán megemelte. Természetesen a Dés–Bereményi páros örökbecsű, Nagy utazás című dala is felhangzik, meglepő, új formában. – A film bemutatója 1993-ban volt, miért éppen most került a történet színpadra? – Régóta beszélgettem már az alkotótársakkal, Nógrádival, Déssel, hogy nem lehetne-e ebből musical. Két évvel ezelőtt viszont megkérdezte Szikora János, a szolnoki színház igazgatója, hogy megrendezném-e a Sose halunk meg színpadi változatát. Ekkor elevenítettem fel a régi ötletemet, hogy legyen ez a produkció zenés. Még úgy volt, hogy én rendezem az előadást. – De hát a filmet is ön rendezte, és a főszerepet is eljátszotta. – Az egészen más, hiszen színházban a teljes előadást kell a hátamon vinnem, míg a filmből csak egy-két perces jeleneteket forgattunk, és ezeket visszanézhettem, tehát jobban kontrollálhattam magam. Ezért Szabó Máté fiatal rendező állítja színpadra az előadást. Gyuszi bácsi öccsét pedig ketten játsszák felváltva, Szemenyei János és Szabó Kimmel Tamás. – Március végén pedig a József Attila Színházban is bemutatják a darabot. – A rendező, a díszletek, a jelmezek, én és a főszereplő fiúk ugyanazok lesznek, de a József Attila Színház társulata játszik majd abban a produkcióban.

Bóta Gábor forrás