Szemenyei János honlapja
Menü
 
Kapcsolat
 
Művészek...
 
Egyéb...
 
Cikkek
Cikkek : Megkezdődtek az Amadeus próbái

Megkezdődtek az Amadeus próbái

  2009.03.12. 20:36

2009. március 12.

Mozart életét sokszor és sokféleképpen feldolgozták. Közülük az egyik legismertebb Peter Shaffer angol író Amadeus című drámája, mely az isteni eredetű tehetségről és a középszerűségről szól – a történetet a kecskeméti színtársulat is műsorára tűzte.


 

A történelmi személyeket felvonultató, ám fikción alapuló előadásban Kőszegi Ákost, Szemenyei Jánost, Magyar Évát, Horváth Erikát, Kiss Jenőt, Csizmadia Lászlót, Tóth Mihályt, Portik Györffy Andrást, Sorbán Csabát, valamint Hajdú Melinda egyetemi hallgatót láthatják majd a nézők. A március 11-ei olvasópróbán Bagó Bertalan rendező hangsúlyozta, hogy egyfajta szenvedéstörténetet szeretne megjeleníteni a színpadon: a darab középpontjában álló Antonio Salieri gyötrődését, aki felismerte az ifjú Mozart zsenialitását, s egyúttal saját zeneszerzői korlátait. Salieri nem érti, hogy mély hite és állhatatossága jutalmául miért nem kapott Istentől olyan tehetséget, mint Amadeus. Hiszen ő mindent elkövet, hogy maradandót alkosson, mégsem jár sikerrel. Emiatt minden lehetséges eszközzel megpróbálja ellehetetleníteni ellenfelét. Az első próbán a színészek a színpadkép makettjével is megismerkedhetek, amely egy elhagyatott, lepusztult barokk színpadot idéz, Vereckei Rita tervei alapján. A bemutatóra április 17-én, a Nagyszínházban kerül sor.
Bera Linda

Forrás

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Óra
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Látogatottság
Indulás: 2004-12-29
 
Hír/körlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG