| Cikkek : Phaidra, Kréta és a mítikus cunami kijózanító hatása - FÉDRA FITNESS |
Phaidra, Kréta és a mítikus cunami kijózanító hatása - FÉDRA FITNESS
2009.01.20. 21:06
2009. január 18.
Tasnádi István író-rendező Fédra Fitness című előadását szombattól láthatja a KoMa és az egykori Krétakör közönsége egy budai pláza tornatermében. KRITIKA Az óbudai egyenbevásárló-monstrum (Eurocenter) második emeletére a hely hivalkodó mega-maxi- és gigaméreteihez képest meghökkentően szűk csigalépcső vezet fel, odafent pedig a Fogyasztói Szentélyek elmaradhatatlan tartozéka, egy fitness-centrum fogadja a megszépülni, lefogyni, megizmosodni, halálra fáradni, önkínozni, stb. vágyó közönséget. Az egyszerű súlyzótól a futópadokon és labdákon át a kiismerhetetlenül rafinált - például az alkar mogyoróizomzatát és a belsőcomb keresztizomzatát karban tartani hivatott - gépek sorakoznak mindenfelé. Korunk kínzóeszközei, amelyek sanyargatásainak önként, mi több: kéjes örömmel szolgáltatjuk ki testünket. Itt játssza a KoMa és az Alka.T közös társulata Tasnádi István új drámáját, a Fédra fitness-t. (Egy jó barátom nyomatékos kérésének engedve ezúttal sem a cím név-átírásához, sem a darabban elhangzó mitológiai nevek kiejtéséhez nem fűzök megjegyzéseket; pedig lenne mit.)
Tasnádi először majd' tíz éve a Krétakör számára készítette el a Phaidra-mítosz átiratát, melyet német és magyar színészekkel a Schaubühnén mutattak be (Schilling Árpád volt a rendező) 2005-ben Udvaros Dorottyával Phaidra szerepében. Később a Trafóban is játszották a korábbi változattól már jelentősen eltérő drámát, amely azután Salzburgban, Zürichben, Stuttgartban, Berlinben és Wroclavban is megfordult, komoly szakmai visszhangot kiváltva. Az Euripidésztől Senecán és Racine-on át Sarah Kane-ig sokakat megihletett antik mítosz az évezredek során számos értelmezésen esett át, egy eleme azonban - az "ősforrás" Euripidész következetes, már a római korban elkezdődött félreértelmezésének köszönhetően - konzekvensen megjelenik minden új változatban: a mostohafiába szerelmes athéni királynő bűnös vágyai és az ebből következő erotikus képzelgések, netán valósággá válásai, a bűnös szexualitás kiélésének különböző formái mindenütt ott szerepelnek szerzőinknél, kortól és nemzetiségtől függetlenül.
E tekintetben Tasnádi előző és mostani olvasata sem tér el a Phaidra-mítosz fentebb idézett feldolgozásaitól, pontosabban az utolsó öt - de lehet, hogy csak kettő! - percig minden úgy történik, mint másoknál és a 2005-ig ismert Tasnádi-drámákban: ilyen-olyan kegyetlenkedések, nyíltszíni erőszak (korbácsolás, nő(k) megerőszakolása, burkolt és nyílt homoerotikus utalások, gyilkosságok, vagyis minden, mi szem-szájnak ingere, s amire egy ilyen pikáns-szaftos régi történet lehetőséget nyújt.
A Club Fitness edzőtermében - miután gondosan műanyag zacskóba bújtattuk utcai cipőnket, amitől akár úgy is érezhetjük, mintha egy kórház steril műtőjébe készülnénk belépni - a színészek félcivilben várnak minket, s bemutatják nekünk a különböző gépeken testüket önsanyargató elszántsággal edző-kínzó mitológiai hősöket: itt van többek között Héraklész (Bodó Viktor), Teiresziasz (Mucsi Zoltán) és Ikarosz (Szemenyei János) is. De ott gyúrta magát Lévai Balázs is, de nem hallottam, kit tisztelhettem benne (magam Akhilleusznak, vagy Agamemnónnak saccolnám, ám bizonnyal tévedek). Sajnos annyira sietve-rohanva zajlott ez az élő és kifejezetten szellemes panoptikum-tárlatvezetés - ráadásul két helyszínen! - hogy kétségeim vannak, vajon az elmondott információk bárkiben is mély nyomokat hagyhattak. Mi, akik a Bánki Gergely-Lass Bea csoportba kerültünk, így csak távolról láthattuk, hogy a Katona László csoport (azt már nem láttam a tömegben, hogy az ő párja ki volt) többek között a gyalogló gépen edző Péterfy Bori mellett is megállt, de azt már valószínűleg soha nem tudom meg, hogy ő melyik mitológiai alak szenvedéstörténetét mutatta be. (Hasonló elő-beavató gesztus várja a Nemzeti Színházban az Oresztész közönségét - ott színművészetis növendékek magyarázzák a gyanútlanul érkező nézőknek az Atreida-mítoszkör rejtelmeit -, s ott is hasonlóan kétséges a tudásbővítő szándék eredménye.) Kár ezért az indokolatlan sietségért, hiszen remek, gesztusértékű ez a kezdés: nem akármilyen erők tették le - némán, pusztán jelenlétükkel - voksukat a vállalkozás mellett: régi krétakörösök és a jelenlegi produkció alkotói, a Komával, az Alka.t-tal és Tasnádival szimpatizáló művészek vallottak jó előre arról, hogy ők ugyanahhoz a világhoz tartoznak, amelyet nemsokára az előadásban mi is megismerünk.
Vereczkei Rita ruhái ötletesen, szellemesen lopták be a fitness-terem mai, külön divatot diktáló világába az antikizáló-görögöző utalásokat: például a szaunából visszatérő Bánki Gergely (Pap) egyetlen pillanat alatt kanyarít hivatali peploszt fürdőlepedőjéből, amikor váratlanul államügyekben kell intézkednie, de a Kar (Jelinek Erzsébet, Lass Bea) testhez simuló, csábosan-szexis edzőtrikóját éppen így lehet egyetlen törülközővel Kar-egyenköpennyé varázsolni.
A két színészgárda - a Komások: Jelinek Erzsébet, Lass Bea, Jaskó Bálint (Hippolütosz) és Zrinyi Gál Vince (Szaurosz), és az egykori krétakörösök: Csákányi Eszter (Phaidra), Scherer Péter (Thészeusz), Bánki Gergő (Pap) és Katona László (Minitaurosz) - "összeeresztése" nagyjából-egészében sikeresnek mondható, bár az nyilvánvaló, hogy itt a krétakörösök színvonalának, szakmai tudásának való megfelelés óriási feladatot - és persze nagy kihívást! - jelent a KoMa színészei számára. Egyértelműen Zrinyi Gál Vince veszi fel a legjobban a krétakörösök játékritmusát: pontosan kidolgozott gesztusrendszerrel, pontosan adagolt visszafogottsággal, illetve brutalitással mutatja meg ezt a félállati ösztönlény-szolgát, akiből a kellő pillanatokban mindig előhívható a gátlástalanul cinikus, a mindenkori hatalmat kiszolgálni kész manipulátor is.
Jó, bár kissé egysíkú Jaskó Bálint Hippolütosza: nincsenek igazán érzelmei, így megrendülni nem tudunk sorsán, de magatartását elutasítani, vagy vele együttérezni sem lehet. Jelinek Erzsébet és Lass Bea is szépen, fegyelmezetten játszik, s arról igazán nem tehetnek, hogy Csákányi Eszter mellett ma még nem tudnak egyenrangú partnerként jelen lenni: amikor például az első fitness-órájára érkező Phaidrának kellene a lépcsőjárásos tánclépéseket megtanítaniuk, ő már az első pillanattól jóval kecsesebben (!), könnyedebben, szebben, természetesebben csinálja a gyakorlatot, mint "személyi edzői". De hangsúlyozom, ezzel nincsen semmi baj, hiszen Csákányi Eszter egyszerűen fantasztikus: mozdulatlanul, jó két méterről szerelmet vall Hippolütosznak, s ekkor az addig érzelmeit minden erővel palástoló királynő helyén megfejthetetlenül, észrevétlenül egy végtelenül kiszolgáltatott nő áll, majd a fokozhatatlanul nyers, megalázó elutasítás - Nem baszlak meg, öreg vagy! - után magára maradva elnéz a semmibe, s rezzenetlen arcát figyelve (nem lehet máshová nézni!) pontosan látjuk-érezzük a szemére boruló elkeseredettséget, dühöt, majd a megszülető bosszúvágyat. Bánki Gergely, Scherer Péter és Katona László most is a legjobb formáját futja - már-már azt írtam, "ahogy azt tőlük már megszoktuk', ha természetes lenne színpadainkon ez az elmélyült, gondos munka, a minden mozdulatot és szót aprólékosan kidolgozó alakítás. De nem az, ezért újra és újra le kell írni, milyen jóleső érzés ilyen kvalitású színészek remek csapatjátékát látni.
Tasnádi István alaposan, mi több, számomra felkavaróan átírta korábbi Phaidra-drámája (akkor még így írta a hősnő nevét) befejezését. A Trafó-beli változatban emlékeim szerint pontosan követve az antik hagyományt - illetve arra még rá is rakva jónéhány lapáttal - fékevesztett gyilkolászás és erőszakhullám önti el a színpadot, hogy a gyilkosságok végeztével a mindvégig félidióta státuszban megtartott, folyamatosan game-boyozó Minitaurosz ölébe hulljon az Athén feletti királyi hatalom.
A 2009-es Fédra-történetben a game-boy helyét átveszi a wii, ez a virtuális világba röpítő szemüveg, ahol viselője valódi mozdulatokkal vív-harcol-gyilkol, stb. Elsőre nagyon jó, hatásos az ötlet, ám a sokadik, aránytalanul hosszú bevetése (különösen amikor Phaidra is felveszi és belép egy játékba) sokat ront az összhatáson. A cselekménynek azon a pontján, amikor Phaidra - az ókortól napjainkig élő hagyománynak megfelelően - már igaztalan vádakkal illette Hippolütoszt, s Thészeusz - Szaurosz hathatós szolgálatait igénybe véve - éppen elevenen szándékozik megégetni bűnösnek tartott fiát, megjelenik Minitaurosz, ám ahelyett, hogy folytatná virtuális harcait, váratlanul teljesen hétköznapi, normális hangon megszólalva egy döbbenetesen görögnek ható hírnökbeszéd-jóslat keverék monológot mond. Ennek lényege, hogy Poszeidón nem Hippolütosz elpusztítására küld egy bikát a tengerből - ahogy azt eddig tudtuk -, hanem Krétát fogja eltünteti áradatával a Föld színéről. Mindenki döbbenten bámul Minitauroszra, beleértve a máglyáról (értsd: a halált hozó súlyzó alól) előkászálódó Hippolütoszt is, majd az elsőként ocsúdó Thészeusz rövid, pattogós vezényszavak kíséretében mindenkit odaparancsol valamelyik edző-önkínzó géphez, s mintha mi sem történt volna, valamennyien buzgó testedzésbe kezdenek.
Elkeserítően pesszimista lezárásnak, vagy inkább egészségesen éles mítoszátiratnak látom Tasnádi gondolatát: már nincs sem monumentális, megrázó, mitikus bűn, sem ilyenek elkövetésére képes hős, helyette van a lapos, a "csak-mindent-megúszni"-kiábrándító, reálpolitikai banalitása. Nem biztos, hogy Thészeusz el is hiszi, amit a váratlanul kijózanodott, jós erejűnek tűnő Minitaurosz megjövendöl. De ha csak egyetlen százaléknyi esélye van annak, hogy valamilyen felsőbb hatalom áll a szavai mögött, akkor jobb, ha elfelejtjük az egészet, Phaidra esetleges megerőszakolását, Hippolütosz tervezett halálbüntetését, de akár Thészeusz valamennyi, múltbéli hőstettét is. Semmi nem történt. És akkor irány a fitness-terem, ahol igazán hőssé válhatunk, ahol hérósz délcegségű férfit és Helené szépségű nőt lehet bárkiből előállítani. Ide jutottunk. Vagy itt tartunk és lesz ez még rosszabb is?Szerző:Karsai György
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
