Nem szokás egy írást szubjektív élményekkel, gondolatokkal kezdeni. Még akkor sem, ha a műfaj közel áll az egyéni véleményalkotás határaihoz. Ám Várkonyi-Béres: Egri csillagok című musicaljének egyéni élményei alól, aki látta valaha ezt a darabot, nehezen tudja magát kivonni. Amikor hat éve, 1998 nyarán Beke Sándor rendezésében bemutatták a Gárdonyi Géza regénye nyomán készült zenés színpadi játékot, sokunk a produkció megtekintése után csak egy-egy dallam újrahallgatása miatt sétált az előadás időpontjában a Líceum előtt. Később felröppent a hír, hogy a musical a nyári játékok állandó programja marad.


Ismét eltelt néhány év, s az Agria Nyári Játékok Kft. produkciójaként Eger csillagai újra felbukkantak az életünkbe. Ráadásul az eredeti helyszínen, a várban adtak jól sikerült keresztmetszetet, akkor már olyan színészek közreműködésével, akik ugyan az egriek által eredetinek tartott darabban még szerepeltek, de már nem voltak a színház társulatának tagjai.

S eljött az idei év, amikor az Egri csillagok másodjára is megszületett. Másodjára, de ebben a formában először, s mintha csak ez a pillanat burokban ment volna végbe, minden eddiginél varázslatosabban. A várvédők zenés története visszakerült a várba, a történelmi falak közé, s nem csupán egy keresztmetszet erejéig, hanem Moravetz Levente rendezésének köszönhetően egy új egész estés produkcióban. Amit a közönség két éjszakán láthatott Egerben, azt minden túlzás nélkül állíthatjuk, maga volt a csoda. Dobó, az egri nők és az egri katonák legendája olyan színpadon jelent meg – amely mellesleg most debütált –, hogy mögöttünk és mellettünk a vár falai, előttünk a királydomb három keresztje látható, fölöttünk pedig egy huncutul ragyogó telihold, amelyre – minő véletlen – a darab egyik számában utalás is történik.

A színpadi játék új köntöst kapott. A rendezői felfogás most nem lineáris, hanem egy kerettörténet. Dobó, aki 1569-ben felségárulás miatt börtönbe kerül, a rabok sanyarú kenyerét éve emlékezik vissza a dicső várostromra, ezzel is előre vetítve a történelem időnkénti fonákjait. Ez a helyszín, illetve Bornemissza Gergely látogatása ad keretet a történetnek, miközben a két hős feleleveníti az elmúlt évtizedeket. A korábbról ismert feldolgozáshoz képest új jelenetekkel gazdagodott a darab, miközben a monumentalitása megmaradt. Ez utóbbit fokozza az is, hogy a rendezés nem csupán a széles színpadi lehetőségeket aknázta ki, hanem magát a várat is játszási területként dolgozza be az előadásba. A bajvívás a falakon történik, Jumurdzsák egy távoli pontról kiabál be, s valóban úgy tűnik, a várfalakon kívülről jön a török szirén hangja. A technika igazi csúcspontja, amikor valódi ágyúk robaja rázza meg a várat, s egy pillanatra mindenki átérezheti, milyen is volt a sötét éjszakában, a telihold fényében egy piciny területre bezárva védeni a hazát. Mindehhez a történelmi hűség kedvéért az Egri Vitézlő Oskola harcosai vetik be mesterségbeli tudásukat, a táncos jelenetekben pedig a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjai jeleskednek. Mindkét tradicionális csoport kitesz magáért.

Az előadás szereplői közül sokaknak már az 1998. évi produkcióban is tapsolhatott a közönség. Dobót továbbra is Kelemen Csaba, Jumurdzsákot Tunyogi Péter, Gábor papot Vókó János, Cecey Pétert Sata Árpád, Ceceynét Saárossy Kinga, Szolimánt Blaskó Balázs alakítja. Két rég látott arc is felbukkan, Izabella királyné szerepében Szilágyi Olga és Török Bálintéban Kincses Károly. Ők azok, akik esetében érezhető: az eltelt hat év alatt nem hogy szerepüket felejtették volna, hanem alakításuk tovább érett, finomult. Érzik a kulcsjeleneteket, s e percek tudatos kijátszásával nagyon is tisztában vannak. Dobó esküjébe szinte beleremeg a közönség, Ceceyné harcba hívó dala épp úgy tökéletes, mint Cecey nagy vigadalma lánya esküvőjén. Szolimán Allah akaratát közvetítő megjelenésekor megfordul a fejünkben: az eredeti szultán sem csinálhatta volna jobban a mindenható alakítását. Izabella királyné a gyönge, törékeny nő és anya megható pillanatait, kiszolgáltatottságát, Török Bálint a hazafi elszántságát vetíti elénk, míg Gábor pap a hitbe vetett szilárd bizodalom megtestesítője. Jumurdzsáknak sikerül elérnie: amulettjét keresve mindenhol ott van, azt az érzetet keltve, hogy bizony nem kellene már ennyi török a magyarok közé. A kis török gyerek, Szűcs Máté átadásakor pedig a két asszony néma köszönete szól az anyai szívekhez.

Új alakítást láthatunk azonban a gyermek majd a felnőtt Vicuska és Gergely szerepében (Pintér Kristóf, Farkas Éva, illetve Szemenyei János, Schramek Andrea), akik nagyon is életrevaló fiatalokat testesítenek meg. Nem egy nemzeti legenda fényében cselekednek ők, hanem úgy, ahogy akár ma is bárki tenné, aki szerelmet, ragaszkodást, hazaszeretetet érez. Hegedűs István alakítója a csodálatos hangú Hüse Csaba, aki nagyon is méltósággal válik árulóvá, s nem csúszómászóként készül a megadásra. Sárközi szerepében pedig Rácz János okoz derűs pillanatokat a közönségnek.

Az Egri csillagok mostani rendezése nem domborítja ki túlzottan a hazaszeretet kötelességét, nem alapoz erőteljesen a történelmi legendára, mégis minden a helyén van. Amikor Dobó papírt kér, hogy hűségnyilatkozatát 2000 egri várvédő nevével tanúsítsa, s elkezdik a kőtábláról jól ismert nevek felsorolását, mindenki átérzi: mit jelentett 1552-ben megvédeni ezt a rossz akolt, s minő igazságtalan vég jutott Dobó kapitánynak. Nincs hatásvadászat. Egyszerűen a szívünkhöz szóltak.

Szuromi Rita

(www.hevesmegyeihirlap.hu)