Megjelenés dátuma: 2007. október 13. 04:25.00
Szerző: Arany Horváth Zsuzsa

Nehezen képzeljük el, hogy annak idején olyan típusú bestseller volt III. Richárd története, mint manapság egy zaftos politikai botrány. Pedig a krónikák szerint igaz: a gonosz gnóm viselt dolgait Shakespeare jóvoltából kívülről fújták Angliában.

Bagó Bertalan rendező a Hevesi Sándor Színház társulatával szövetkezve megpróbálja bebizonyítani, a királydráma majd minden sora - már amit nem volt kénytelen kihúzni az öt felvonásos, Vas István fordítása ellenére veretes nyelvezetű műből - felfogható mai látleletként. Csak jól kell olvasni, jelen esetben nézni. A nézőtéri fogadtatás keltette felismerés, sajnos ettől elszoktunk. Amit nem rágnak a szánkba, azzal bajosan kezdünk valamit, nem szeretünk szembesülni, látni még kevésbé.

Látszólag a XV-XVI. századi Angliában járunk, ahol dúl a Rózsák háborúja: York és Lancester, fehér és vörös. A trón körül tombol a tülekedés, tán az uniós pénzekre hajtanak, nincs egy rendes alkotmánybírósági állásfoglalás, ami világos öröklési szabályokat mutatna. A királyaspiránsoknak viszont akad jó eszközük, ami felgyorsítja a pörgést, s gyakorta cserélgeti a fejeket a korona alatt. Simán leölik egymás férjét, gyerekét, testvérét, sőt, a sajátjukat is. Új dimenzióba kerül az össznépi gyilkolás, amikor hideg profi száll ringbe. Richárd nagyban játszik. Az eredeti Richárd abban a ködös Albionban púpos és kicsi volt, ferde volt a szája. Megértettük, szegény, azért lett olyan nagyon gonosz, mert csúnyán elbánt vele a természet.

A mi Richárdunk azonban fiatal (Szemenyei János precízen kidolgozott alakítása), kicsit nett és sehol a púp. (Meglesz később, de egészen máshol!) Első lépés: megöleti a saját bátyját (Clarence: Zalányi Gyula), két nagymenőző, de alapvetően béna bérgyilkossal. Andics Tibor és Mihály Péter kettőse külön életet él a színpadon, mint groteszk-szomorú humorforrás. (Kipufogógázt, akváriumot, gumibotot és fényképezőgépet használnak, ha ölni járnak.)

Második lépés: a koporsó mellett veszi le a lábáról azt a nőt (Lady Anna: Ligeti Kovács Judit rebbenve formálja szép, bordó-lila színekben), aki a férje, apósa halálát szintén neki köszönheti. Két kiskölyök is halálra van ítélve,a nővérüket meg anyjuktól (Holecskó Orsolya fakó arcán rémes sorsdrámák visszfénye úszik át) kéri feleségül. A vallás felkent papja (Urházy Gábor László), az adóhatóság (Kricsár Kamill) lábon megvehető, a végsőkig kitartó barát (Buckingham herceg: Nagy Péter lendületes ideológiai fegyverhordozó) megtapasztalja, milyen, ha kiesik valaki a pikszisből, csak mert egy ponton véletlenül nem értett egyet a főnökkel.

Miért nem állítja meg senki ezt a vérengző kis simabeszédűt? Pedig sebezhető, mert magával is sokat küszködik. A gondok kifejezésére vad, s működésében esetleg kritizálható ötletet dob be a rendező. Egy hosszú kabátos, hosszú hajú, rekedt hangú alak ólálkodik folyamatosan Richárd körül. A másik. Szegezdi Róbert (nála a testi fogyaték) azt a kormos kézzel aranyport szóró figurát mutatja, amilyennek valójában látszanának az alakoskodók, ha nem öltenének szavakból, modorból, hatalomból szőtt álcát. Bezzeg ezek nélkül könnyen felismerjük a típust. Akár a színpadon, akár az életben. Bagó Bertalan mindeme rétegzettség miatt talán tényleg túlságosan feladja nekünk a leckét, meglehet, keményen sokat zsúfolt Richárdjába.

Balogh Tamás öreg Edwárdja például járókerettel egyensúlyozva vezényli udvari alkalmi zenekarát, ahol mindenki más szólamot fúj.A királyválasztó, mondhatnám, székházgyújtogató hangulatú népgyűlés fekete esernyők alatt ordibálókkal zajlik. (Akik az előzőekben még WC-ként fungáló árokban látszanak jellemtörpének.) A bukott Margit királynő (Ecsedi Erzsébet jelmeze szerint is a mostani brit uralkodó hű mása) egy akupunktúrás szalonban tanítja átkozódni ifjabb kolléganőjét. A gaz cselszövés teázgatás, trendi fallabdázás közben vagy a toaletten esik a legjobban, gyilkolászás után meg papi kertből származó friss földieper a csemege. Eközben a színpad előterében elvágólagos sorba állítják a lehullt fejeket, melyekre a másik R. korommal rajzol mosolygó és lekonyuló ajkakat. (Szakács László, Szakály Aurél, Hertelendy Attila, Zalányi Gyula testetlen fejként hátborzongatóan mered ránk.) Végül kivetítőn duplázva érkezik rosszul szabott öltönyben a Felmentő Vezér (Vizkeleti Zsolt, mintha Philip...), Richárd meg egy üvegkalitkában vérzik át és el.

Ugye. Már úgy gondoltuk, elkaptuk, megvan, ez volna a Gy., ez meg az O. És akkor a rendező átcsavarja egymás-ba a silány jellemeket, megint összezavarodunk. De a sötét tónusok ellenére világos, a színháznak valami ilyesmiről kéne szólnia.

A többi néma operett - ahogy jó Hamlet mondaná.

Forrás