Mind a közönség, mind a szakma részéről nagy várakozás előzi meg azt a bemutató előadást, melyet egy, színpadon tehetségét már számtalanszor bizonyított színész rendez.

Különösen, ha ez az első alkalom, amikor a színrevitel lehetőségét megkapta. Ilyenkor az adott művész – legyen bármilyen állami kitüntetés birtokosa – napokon át gondolkozik, éjszakákat tölt ébren, hogy „tökéletes”, a kritika által minél kevésbé kifogásolható, s a közönség tetszését elnyerő alkotást hozzon létre. Bizonnyal ez a cél vezette Cserhalmi Györgyöt, amikor színpadra állította Zalaegerszegen Arthur Miller Pillantás a híd-ról c. színművét. Helyzete már csak azért sem volt könnyű, mert a nézők köztudomásúan a komikus

darabokat (sőt az operettet) preferálják az analitikus drámákkal, pláne a tragikusan végződőkkel szemben. Az előadás sikere mégis a rendező és az általa irányított szakmai stáb munkáját igazolta.A – korábban Bagó Bertalan által a Koldusoperában is alkalmazott – kerettel kettéválasztott színpadi tér nézőtér felőli része a Carbone család lakásának előterét és ebédlőjét mutatja, a legszükségesebb kellékekkel (a nézői bal oldalon karosszék lámpával, jobbra asztal székekkel és szekrény) berendezve. Innen az ablakként funkcionáló (az előadás végén fényképráma szerepű) kereten át Alfieri ügyvéd irodájának részlete látszik. Ez a kinti tér a nem narratív jelenetekben utcarészletet mutat, fent vashíddal, alul telefonfülkével. Titkárnője írógép-kopogásának hangját meghaladva az ügyvéd bevezeti a megjelenítendő történetet, sajátkompetenciáját hangoztatva megteremti annak különös atmoszféráját. A Carbone-lakásban él a dokkmunkásként dolgozó Eddie, feleségével, Beatrice-vel (Bi) és unokahúgával (Catherine). Viszonylagos boldogságukat az asszony két, Olaszországból illegális bevándorlóként érkező rokona (Marco és öccse, Rodolpho) zavarja csak meg, akik

átmenetileg a családnál húzzák meg magukat. Az idősebb férfi tisztességesen dolgozik, hogy el tudja tartani az óhazában maradt feleségét és beteg gyermekeit, a szőke, bohém Rodolpho-t azonban csak a szórakozás érdekli. A fiú Eddie-nek kezdettől fogva antipatikus, miután szemet vet imádott unokahúgára, akit megszédít a hasonló korú fiatalember könnyed életfelfogása. Az idegenek érkezése így nemcsak az addig fennálló hármas viszonyrendszert,

de Carbone életviszonyait is felborítja. Feleségétől és barátaitól elhidegül, s minden erejét a fiatalok elválasztására összpontosítja. Kezdetben Katie-vel próbál beszélni (a szőke olasz csak az állampolgárság megszerzése miatt udvarol neki), majd miután a lány hajthatatlannak bizonyul, nyíltan megalázza Rodolpho-t: a bokszlecke jelenetben Marco jelenléte még menti a helyzetet, mikor azonban Eddie rajtakapja a szerelmeseket, megveri és elkergeti unokahúga lovagját (sőt Catherine-t és a fiút is szájon csókolja, jelezve, hogy nem tartja igazi férfinak).

Alfieri ügyvéd a dokkmunkás jogtanácsosaként kerül kapcsolatba az üggyel, de a probléma megoldását előmozdító javaslatot ő sem tud tenni. Carbone végül döntő elhatározásra jut és telefonon feljelenti a Bevándorlási Hivatalnál a két „tengeralattjárót”. A nyomozók a fiatal lány tiltakozása ellenére elhurcolják az olaszokat, a magát kiszabadító Marco leköpi és az összegyűlt szomszédok füle hallatára elárulásukkal vádolja Eddie-t, akitől ezután minden ismerőse elfordul. (Dramaturgiai párjaez a korábban a dokkmunkás által Catherine -nek elbeszélt Vinny Bolzano-esetnek, amikor a szomszédban lakó fiatal fiú nagybátyját adta fel.) Az ügyvéd közbenjárásának köszönhetően Beatrice rokonai kiszabadulnak, s Katie és Rodolpho esküvője előtt mindenki a haragosok kibékítésével próbálkozik. Eddie azonban elveszett becsületét és elrabolt unokahúgát kéri számon a bevándorlókon és Marco is hajthatatlannak bizonyul. Kettejük párbaja a vadnyugati vagy gengszterfilmeket megidéző módon zajlik, eredményeként végül beteljesedik az elkerülhetetlen tragédia - mindkét férfi életét veszti. Cserhalmi György rendezői olvasata főbb vonalaiban megtartotta a Miller-dráma cselekményét, a színjátékos realizációba – leleményességének bizonyítékaként és interpretációja markánsabbá tételére – mégis beemelt néhány eltérő elemet. Az írott dráma szövegében ugyanis a végső összecsapásban csak Eddie hal meg, nincs utalás az ügyvéd és gépírónője közti intim viszonyra, s nem szerepel benne a színjátékban a végső, közös ima

záróformuláját kimondó Nagymama. A színpadra állító munkáját emellett jelentősen megkönnyítette a dráma jellemeinek lélektani kidolgozottsága, így a figurateremtésre alkalmas színészek kiválasztásával, a megfelelő színészvezetéssel feladata nagy részét már megoldotta. A fenti motívumok – a találó díszlet (Mészáros Tibor) és korhű jelmezek (Luzsi Tímea) mellett - ezt kerekítették tetszetős előadás-egésszé. A drámai alakokat megformá -

ló színészek pedig remekül helyt álltak. A társulatot az évad végén elhagyó Ilyés Róbert Eddie Carboné-ja igazi élményt jelentett, érzékletesen adta vissza a szeretet és szerelem hálójában, domináns státusából kimozdítottsága miatt árulásra vetemedő férfi belső küzdelmét, lelki drámáját. Feleségét, Beatrice-t a tehetségét sokadik alkalommal bizonyító Pap Lujza játszotta igazi átéléssel. Holecskó Orsolya (Catherine) értőn mutatta meg a hirtelen nővé váló, vonzerejének tudatára ébredő fiatal lány vívódását családja és első szerelme között. SzemenyeiJános Rodolpho-t alakította kiválóan, akárcsak a Marco-t megformáló Szegezdi Róbert. Az előadás egyetlen kritikus pontja mégis hozzá kapcsolható, hiszen a hosszú

hajú munkásról – pláne a Koldusopera Kocsma Jenny-je után – a ráadott többrétegnyi ruha ellenére sem lehetett elhinni, hogy kemény, a szöveg szerint „bikaerős” ember.

A bemutató sikeréhez mellettük játékával jelentős mérékben hozzájárult Zalányi Gyula (Alfieri ügyvéd), valamint Ecsedi Erzsébet (Nagymama), Andics Tibor (Louis) és

Mihály Péter (Mike) is. Bizonyossá téve, hogy Cserhalmi György rendezői munkája folytatásra érdemes.