Bagó Bertalan Amadeusa a középszerűség szenvedéstörténete. Izgalmas, szórakoztató, elgondolkodtató - szerethető előadás, amely három fő karakterre épül: Salierire (Kőszegi Ákos), Mozartra (Szemenyei János) és Mozart muzsikájára.

A képzőművészekről, zenészekről, írókról szóló darabok, filmek leggyakoribb hibája, hogy sokkal kevésbé érdekesek, mint maguk az alkotások, amelyek miatt a figyelem az alkotó felé fordulhat. Peter Shaffer Amadeusa egyike a ritka kivételeknek.

A darab Mozart sikerét és kudarcát mutatja be a nagy rivális szemszögéből. Az előadás az 1820-as években indul: az idős, elmeháborodott Salierivel egy lepusztult színházban találkozunk. Mesélni kezd, és visszavisz bennünket egészen 1871-ig. II. József bécsi udvarába, amelynek ünnepelt komponistája.

Salieri középszerű figura, akinek legnagyobb tragédiája, hogy elég tehetséges ahhoz, hogy felismerje a zsenit, amikor találkozik vele.
Izgatottan várja a csodagyerekként híressé vált Mozarttal való megismerkedést. S megdöbbenti a felismerés: kíváncsiságának alanya nem más, mint egy gyerekes zsivány, aki nők után koslat és nem tiszteli a jó modort. Minél jobban megismeri, annál jobban viszolyog tőle.
Hiszen hajdan alkut kötött Istennel: hírnevet kért, s cserébe mindent odaadott, amiről azt gondolta, nem fér össze Isten és ember szolgálatával: szenvedélyt, kalandot. Ennek ellenére Isten nem az ő muzsikájában nyilvánul meg, hanem Mozartéban, s Salieri ezt világosan látja.

Kőszegi Ákos Salierije tragikus figura, aki magára veszi a középszerűség keresztjét. Még amikor mosolyog, akkor is ott a gyötrődés a szemében. Mozart haldoklik, s ő mindent megtesz, hogy bevégezze tervét, miközben beleőrül, hogy a világ legcsodálatosabb hangja elnémul. Sikeres, elismerik, majd végignézi, ahogy még életében elfelejtik. Hiszi, hogy Isten megszegte a megállapodásukat, s hátat fordított neki. Olyan embernek adta csodás ajándékát, aki nem érdemelte meg. Arculcsapás, s ő elszánt, hogy visszavágjon a Mindenhatónak azzal, hogy elnémítja azt az embert, akit Isten hangszerének választott.

Szemenyei János Mozartja kevésbé bonyolult karakter. Trágár, szeleburdi suhanc, megszállottja a muzsikának és a lányok elcsábításának, de kis kölyök, ha pénzről van szó, és mindig rosszat szól. Pont annyira van híján a társasági érzéknek, mint amennyire bővelkedik zenei tehetségben. Szenvedélyes, vicces, szánalmas - és még a Forman-filmből visszacsengő vihogás is jól áll neki.

Az előadás harmadik fő karaktere Mozart muzsikája, amely betölti minden teret, utat talál, áramlik és elkísér. Sok darab használja a zenét kiegészítőként a látványhoz. Az Amadeusban a történet részévé válik. A klasszikus zenét ismerők szeretni fogják az előadást. A könnyű műfaj rajongói előtt pedig a zene új dimenzióját nyithatja meg ez a néhány részlet, magasan az ingerküszöb fölött.

Az előadást már ennyi is elvinné a hátán, de többet kapunk: a II. Józsefet alakító Kiss Jenő uralkodó-mecénás paródiáját (Fanfár és görögtűz!), a Mozart feleségét alakító Hajdú Melinda Constanze Weberjét, aki kezdetben legalább annyira gyerek, mint férje, és Vereckei Rita romos színházat jelző díszletét, amely nem akar úgy tenni, mintha a filmet látnánk, nincsenek benne nagy technikai bravúrok, inkább finom ötletek, játékok.
Vajon hogy tetszene ez az előadás II. Józsefnek? Mit mondana rá? Hogy ebben is sok a hangjegy? De így is szép fejlődés ez, kérem!

Forrás