-  Ha rád nézek, rögtön megértem a szereposztást: magamban mindig is ilyen csillogó szemű, lelkes, kicsit bohó külsejű fiatalnak képzeltem Wolfgang Amadeus Mozartot. Közel érzed magadhoz ez a szerepet?
- Én is úgy érzem, hogy sok a hasonlóság Mozart és közöttem, hiszen engem is egészen kicsi gyermekkorom óta foglalkoztat a zene – hangsúlyozza Szemenyei János. – Várpalotán töltöttem a gyermekéveimet, egy kistelepülésen, ahol ciki volt, ha az ember fiú létére zenét tanult. Így annak ellenére, hogy nagyon vágytam rá, nem jártam hangszer-órákra. A szüleimtől azonban tanultam egyet, s mást, mert édesapámnak diákkorában együttese volt, édesanyám pedig szívesen és jól énekel. Később autodidakta módon tanultam meg zenélni, s egyetemista koromban már elértem arra a szintre, hogy hallás után bármit le tudtam játszani a zongorán. Az elmúlt években pedig a zeneszerzésbe is belekóstoltam. Ezzel természetesen nem hasonlítom magam Mozart nagyságához, hiszen ő zseni volt, én pedig nem vagyok az.
- Egy történelemi személyiséget formálsz meg, olyan embert, akinek dallamai több száz év után is hihetetlenül népszerűek a világ minden táján. Folytattál előtanulmányokat az életéről?
- A rendezővel, Bagó Bertalannal – akivel már az egyetem alatt is dolgoztam együtt – sokat beszéltünk róla a próbák során, és azután is. Emellett több könyvet megvásároltam, amely Amadeusról szól. Ezek az írások tulajdonképpen mind ugyanazt a szálat viszik végig, és kiderült, hogy nagyon keveset tudunk Mozart valódi életéről. Ő egy Isten adta tehetség volt, s nagyon tiszta ember. Salierivel való viszonya – az előadás fő motívuma – azért nagyon érdekes, mert kiderül, hogy Mozart feltétel nélkül megbízik benne. Naivitása és őszinte jóindulata miatt fel sem merül benne, hogy Salieri rosszat akarhat neki, pedig ő folyamatosan keresztbe tesz Mozartnak. Ezt mindenképpen hangsúlyozni szeretném, mert úgy vélem, nagymértékben megemeli a szerep súlyát. A másik fontos momentum számomra az, hogy Mozart tudatában volt muzsikája különlegességének, egyedi voltának. De félreértés ne essék, nem a nagyképűség mondatja vele, hogy az ő zenéje a legtökéletesebb. Számára ez csupán egy tény, amivel tisztában van – s remélem, az előadásban ezt is meg tudom majd mutatni a közönségnek.
- Térjünk vissza a te zenédhez. Milyen darabokat írsz?
- Írtam már főcímdalt tv-sorozathoz, aláfestő zenét számos színházi előadáshoz és mesedarabhoz, filmzenét, de musicaleket és egyszerűbb dalokat is. Bagó Berci több rendezéséhez is engem kért fel erre a feladatra, én szereztem például a Démonológia és a Tranzit zenéjét is. Mint említettem, már egyetemistaként egészen jól bántam a zongorabillentyűkkel, de be kell vallanom, hogy ha elém raknak egy kottát, azzal nem igazán boldogulok. Ezért most elhatároztam, hogy beadom a jelentkezésemet a Zeneakadémiára, mert úgy érzem, ilyen sok megkeresés mellett nem maradhatok továbbra is kontár zeneszerző. Mindent megteszek a sikeres felvételi érdekében: zongoratanárhoz járok, készülök énekből, és még a szolfézst is „bele kell tömni” a fejembe. Nem az újabb diploma számít, hanem az, hogy ne kerüljek olyan kellemetlen helyzetbe, mint legutóbb, amikor egy trombitástól olyan hangot kértem, amit fizikai képtelenség lefújni… Szeretnék szakemberként is érteni ahhoz, amit egyébként teljes odaadással és lelkesedéssel csinálok.
- Meg tudnád határozni, milyen stílust képvisel a te muzsikád?
- Nem hasonlítanám egyik stílusirányzathoz sem, de talán úgy jellemezhetném a legszemléletesebben, hogy a komoly- és a könnyűzene ötvözete. Ha írok egy dalt, gyakran úgy érzem, azt nekem kellene elénekelnem. Nem azért, mert én vagyok a legjobb hangú énekes, hanem mert annyira az én gondolataimat, érzéseimet közvetíti. Ugyanakkor örömmel mondhatom, hogy a sok megkeresés miatt nincs időm arra, hogy magamnak szerezzek zenét.
- A jövődet hogyan képzeled el? Prózai vagy zenés színészként, esetleg „hivatásos” zeneszerzőként?
- Igazából túl exhibicionista vagyok ahhoz, hogy ne szerepeljek színpadon, így mindet szeretném egyszerre: a zeneszerzést éppúgy, mint a zenés és a prózai szerepeket. Szerencsésnek vallom magam, hiszen azzal, hogy az egyetem után – Bagó Bertalan ösztönzésére – Zalaegerszegre szerződtem, nagyszerű prózai szerepek eljátszására kaptam lehetőséget. Ebben az évadban például a Hamletben Horatioként, míg az Utas és holdvilágban Ulpius Tamásként léphetek a színpadra. Emellett a fővárosban játszom a Vámpírok bája című horror-musicalben, melyet Roman Polaňski rendezett, így ebben a műfajban is megmutathatom magam. Aztán később majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Bera Linda