A két esztendővel ezelőtt végzett musical szakos osztály 2005-ben már bemutatott darabja kelt újra életre a Vidám Színpadon, és egyrészt nagyon jó, hogy ismét előkerült a darab (más sikeres előadások esetében is követendő példa lehetne, több okból is), másrészt remekül illeszkedik a szerzemény a "szörnyek nyarának" vonalába, hiszen a Vámpírok bálja, a Jekyll és Hyde valamint a Drakula egyaránt a rémekről szól a musical nyelvén. Ráadásul a Démonológia és a Drakula között további kapocs Szemenyei János, aki mindkettő zenéjét szerezte (arról már nem is beszélve, hogy több előadót is láthatunk majd a Vámpírok báljában).

És miért jó, hogy újból fölbukkant a deszkákon e darab? Először is mert jópofa, másrészt hadd utaljak mindjárt az előadás végére, amikor Szemenyei János "géppisztolyos" önvallomásában arra hívja föl a figyelmet, hogy az egyébként sem minden évben indított szak kevés végzőse mennyire foglalkoztatott vagy sem, miközben előfordulhat, hogy mások, akár kevesebb tehetséggel is sztárok elismert és/vagy népszerű intézményekben.

(Engedjék meg, hogy egy személyes élményemet osszam meg Önökkel. Veszprémben járva 2004-ben láttam a Sztárcsinálók bemutatóját, Nero szerepében egy vékonydongájú, szemtelenül fiatal budapesti sráccal. Aki ismeri a darabot tudja, ezt a szerepet jól valóban csak az képes elénekelni, akinek nemcsak képzett hangja van - mert az már nem elég -, hanem a Mindenható extra képességekkel is megáldotta. Nos véleményem szerint Szemenyei János ilyen fiatalember, ekképp őt ilyen keveset alkalmazni a magyar musical világban nemcsak szégyen a színházakra nézve, hanem egyenesen bűn!) Talán most változik valami, és néhány többre hivatott tehetség talentumának megfelelő szerepet kap, ha nem azonnal, hát előbb vagy utóbb.

De mi is valójában a Démonológia? Néhány srác elhatározza, hogy megcsinálja minden idők legjobb horror musicalét, amelyben majd "az emberek diszperzites vödörrel cipelik a vért". Repkednek az ötletek, így kerül a képbe Frankenstein mellett egy vámpír is. Egy másik idősíkba ugorva 1816-ban járunk, az élvhajhász, különc, zseni, Lord Byron svájci villájában, akinél Percy Bysshe Shelley és Mary Shelley vendégeskedik. Hogy elüssék az időt, "gothic novell"-t, rémtörténeteket írnak, s Mary Shelley tollából megszületik Frankenstein története. Majd a két idősík szép fokozatosan egymásba olvad, először csak Byron szelleme tűnik föl, László, a vámpír képében, aki aztán szép lassan vérszívóvá avanzsálja az egész bagázst. Mire Halloween napjához érünk, már alig lehet tudni, ki, kivel van, amikor az erkélyen föltűnik Puskás Tamás, a színház direktora, és cikizni kezdi a darabot. Itt veszi kezdetét Szemenyei már említett jelente.

A díszlet nem túl bonyolult, lényegében a színpad két oldalán egy-egy lépcső, középen pedig egy hatalmas drapéria, amelyen egy lépcsőház labirintus látható. Azonban csöppet sem hiányzik sem kellék, sem díszlet, a játszók folyamatos pulzáló élettel töltik meg a teret. Szemenyei és Szőcs Artur zenéje igényes munka, a magam részéről szívesen hallgattam volna még több dalt. A byroni színekben a Holdfény szonáta dallamai csendülnek föl, továbbá különböző gondosan összeválogatott dallamfoszlányok és zörejek, amelyek a drámai pontokon tovább erősítik a feszültséget. Több alkalommal ízelítőt kaphatunk más előadásokból (pl. az Operaház fantomjából) és a gegparádé része az ismert gyorséttermi lánc szlogenje is: "I'm lovin' it". Tényleg imádom.

Szőcs Artur és Szakács Tibor nagyokat mókázik, de kedves figura Orosz Ákos e. h. "Véglény alja" is. A dalok igen rendben vannak, nem különben a torkok, talán csak Meskó Tímea lóg ki a csapatból, hangilag és színészileg is magasra került neki a léc. A második felvonás ugyanolyan sodró lendületű, mint az első, a szünet nem okoz törést. Ötletes, hogy a nézők között járnak a színészek, miközben Tasnádi István "fordító" is a publikumba olvad. És mikor eklektikus zagyvasággá, követhetetlen marhasággá fajulna a darab, a kételyeket a kellő pillanatban oldja meg/fel Puskás igazgató. A vége pedig egyszerűen zseniális (de erről már esett szó), ahogy az előadás plakátja is - sajnos nem tudom a tervező nevét, de aki hallja, adja át neki gratulációm. Mindent összevetve: a friss, üde erő, hang, tehetség diadala e színdarab, és remélem amellett hogy ősszel is láthatjuk majd e mókás musicalt, az alkotók is még inkább reflektorfénybe kerülnek.